KreaTúra Marketing Podcast Logo
Keresés
Close this search box.

Így indult a Kreatúra podcast

KreaTúra Podcast Jacsó Péter Tivadat és Hegedűs Pál

Így indult a Kreatúra podcast

Minden kezdet nehéz. Már évekkel ez előtt megjelent a szikrája annak, a projektnek, hogy saját podcast műsort csináljak, de valahogy hiányzott egy összetevő az induláshoz. Egyrészt azért, mert ez egy ismeretlen műfaj volt számomra. Másrészt mert bár tudtam, hogy szívesen megosztanám a tapasztalataimat az erre érdeklődőkkel, mégsem találtam erre a megfelelő csatornát és partnert.

Palival már középiskolás korunk óta ismerjük egymást (Táncsics Mihály Gimnázium) és hasonló szakmai érdeklődésünk miatt időnként összejártunk megosztani a tapasztalatainkat egymással. Idén nyáron pedig ismét összefutottunk. Szó szerint, mivel mindketten kijárunk a Városligetbe futni. Hazafelé át is beszéltük az aktuális terveket, és Pali hirtelen bekérdezett, hogy nincs-e kedvem indítani vele egy magyar nyelvű podcast adást marketing és reklám témában?

Én persze azonnal rávágtam, hogy miért is ne? Végre egy új terület, egy új kihívás, ahol kipróbálhatjuk magunkat. A technikai tudás, a csomagolás és a terjesztési csatornák ismerete a kezemben volt, Pali pedig nagyon lelkes, és rengeteg izgalmas történetet tud dobálni a reklámszakmából. Ekkor egyértelművé vált, hogy eljött a megfelelő partner az induláshoz.

Felvettük az első podcast adást

Mivel a tett halála a gondolkodás, azonnal le is ütöttük, hogy az első adást vegyük fel két héten belül. Közben lázasan nekiálltunk kitalálni a formátumot, a megjelenést és a tartalmi struktúrát. Elsőre könnyűnek tűnt, hiszen csak beszélgetni kell, amit korábban is sokszor megtettünk. De menet közben derült ki, hogy ez azért egy komoly felkészülést követelő műfaj, ráadásul mindketten maximalista és precíz hozzáállásunkról vagyunk ismertek.

El is készítettük az első adásunkat a Brocasterz stúdiójában és az első gyermekbetegségektől eltekintve a tesztközönségünk alapvetően „képernyőképesnek” találta, így kimerészkedtünk vele a nyilvánosság elé és összességében elég kellemes fogadtatásra találtunk, ami felbátorított, hogy további adásokat készítsünk. 

Amikor ezt a cikket írom éppen a 4. adásunkat vettük fel, és lázasan zajlik a népszerűsítés és a közösségi csatornák lehetőségeinek kiaknázása. A podcast egy érdekes műfaj, mert nem úgy működik, mint a social media mikro tartalmai. Itt egy adás esetében nem elegendő az elérés, hanem a befogadó oldalon sokkal összetettebb folyamatok zajlanak. Nem feltétlenül tudják azonnal meghallgatni az egyórás adást, így a konverziókhoz és a terjedéshez sokkal több időre és kitartásra van szükség.

A lelkesedésünk lankadatlan

Rengeteg ötletünk van a jövőre nézve, és úgy érezzük, hogy remek platformot sikerült találnunk egy intellektuálisan magas színvonalú magyar nyelvű, marketinggel foglalkozó podcast műsorhoz. A jövőben havi rendszerességgel fogunk jelentkezni egy-egy adással. Szívesen kooperálunk más podcast műsorokkal is. Keressetek minket YouTube, Spotify vagy Apple Podcast platformokon és iratkozzatok fel csatornáinkra.

Szívesen vesszük a véleményeteket és hozzászólásaitokat is. Kommenteljetek, lájkoljatok, és ha úgy érzitek, hogy találunk közös felületet egyéb együttműködésre, akkor keressetek hivatalos elérhetőségeinken, a Jacsomedia, illetve a Brandventure honlapján. 

Facebook
LinkedIn
Twitter